Neked

 Neked

Hogy milyen mikor a padlón vagy?

Nem úgy ahogy a romantikus regényekben, hogy a főszereplőnk a padlón van de valamilyen csoda folytán mégis feláll és kikecmereg a bajból. Nem, igazán a padlón. Olyan kikurt módon, hogy el se tudod képzelni. Annyira a padlón, hogy jobb azon gondolkodni milyen lenne ha megszűnnél létezni. Annyira a padlón.

Mert ez az érzés olyan, hogy szavakkal le se lehet írni. De egyszerűen érzed hogy ez a szar, még semmi ahhoz képest ami rád vár. Mert 5 perc múlva is ezt érzed, és holnap is ezt fogod mikor felkelsz az önsajnálatból egy pillanatra, hogy egyél. Vagy egy hét múlva, mikor már érzed magadon, hogy le kellene fürdened, de annyira legyürt a depresszió, hogy inkább csak fekszel a saját mocskodban. Vagy egy hónap múlva, mikor úgy gondolod elég volt a semmit tevésből és próbálod rendbe szedni magad. A fejed kezd kitisztulni és elmúlnak a nap mint nap előjövő sötét gondolatok. De akkor újra pofán vág az élet, mint egy szaros zaklató hogy: "A-a, te innen nem mész sehova", és újra visszaránt a mély. És végig mész a lépéseken újra és újra és újra, egész végig azon agyalva hol a picsában ronthattad el, hogy itt kötöttél ki. Aztán egy nap arra ébredsz, hogy tudod hol rontottad el, hogy tudod ez az egész szar mind valójában a te kibaszott hibád. Mert mertél reménykedni és gondoltad most jobb lesz, de végül nem lett, és soha nem is lesz. Mert ez az érzés ott fog lebegni feletted, mint egy giotin és arra vár hogy mikor végezhet veled. Mert egyszer valamikor vége lesz, mert mindennek van vége. És te már nem abban fogsz reménykedni hogy jobb legyen, hanem hogy minél hamarabb végezzen veled.

Az emberek pedig körülötted csak azt látják hogy milyen gyenge vagy, amiért az élet így legyűrt. Pedig még így is erősebb vagy, mint ahogy azt ők gondolnák. Mert simán választhatnád azt az utat is, hogy magad végzel a dologgal és nem szenvedsz tovább. De az gyávaság lenne, és te nem vagy gyáva. Mert ahelyett, hogy végzel magaddal és véget vetsz az életnek nevezett brutális viccnek, inkább elviseled, mert nem akarsz elégtételt nyújtani a teremtőknek hogy legyűrtek. Mert nem, te már kezded felvenni a ritmust, és már várod mikor szakad a nyakadba a szar. Mert élvezed ahogy elviseled a fájdalmat a szenvedést, és egy idő után már nem érzel semmit, majd teljesen kifordulsz magadból. Mert te is élvezni kezded ha szenvedsz, nevetsz ha fájdalmat érzel, mert az élet egy rohadt jó vicc kezd lenni. És szinte már izgatottan várod hogy az élet milyen új módon tudd kibaszni veled. Mert ki fog, és te már tűkön ülve, mosolyogva várod hogy hogyan.

Mosolyogva hallgatod mások vígasztalását hogy: "De egyszer jobb lesz, csak ne add fel a reményt." És olyan szívesen az arcukba röhögnél. "A reményt? De hiszen az jutatott ide." Mert igen, a remény a legundorítóbb érzés az összes közül. Mert akaratod ellenére is reménykedsz hogy tényleg lehet jobb, mert más is elérte a bolgogságot, akkor neked miért ne menne. De valójában mikor megpróbálsz egy kicsit jobb helyzetbe kerülni, az élet újra levet magáról. Könyörtelenül és még beléd is rúg egyet, hogy nehezebb legyen úgyan oda visszamásznod.

A remény úgy mérgez meg hogy észre sem veszed. De mikor már a remény súgta szép gondolat után oda teszed magadban hogy: "Á, úgy se fog megtörténni." Na akkor vagy igazán nagy szarban, mert te is beszálltál a játékba. Az élet veled is szórakozni akar egy jót, és nem enged el amíg nem szórakozta ki magát. Mert ez, NEM EGY KIBASZOTT ROMANTIKUS REGÉNY. Mert ez az életed, itt a szarért is meg kell dolgoznod, mert ha nem, ha nem csinálsz semmit, akkor is tudsz lejjebb zuhanni. Mert sosincs olyan hogy ennél lejjebb már nem lehet kerülni. Mert lehet, mindig van lejjebb.

Szóval, nem érzel semmit, nem gondolsz semmire, nincsenek céljaid, nincs múltad, nincs jövőd se jelened se semmi, ami csak egy kis szikrát kiváltana belőled. Üres vagy és egyszerűen nem tudsz már semmit kitalálni. Csak létezel, de még ez sem vált ki belőled semmit. Mert már évek óta nem érzel semmit. És ezt, senki nem tudja rólad, mert olyan jó vagy abban hogy olyannak mutasd magad amilyennek akarják, hogy idővel már azt sem tudod ki vagy valójában.

Szóval így nem tudsz semmit, nem érzel semmit és egy senki vagy. Idővel pedig te magad leszel az üresség.